A mai ló elődje, az Eohippus az eocén korban jelent meg, mintegy 60 millió évvel ezelőtt (Eocene epoch=hajnal kora). Erre utal elnevezése is: „a hajnal lova”. Tudósok megállapították rokonságát a mai ló, azaz az Equus coballus korai változatával. Az Eohippus közepes termetű kutyához hasonló állat volt, mellső lábán 4-4, a hátsókon 3-3 lábujjal. Ujjaik végén pataszerű képződményt viseltek, és a kutyákhoz hasonlóan ujjpárnáik voltak. Eszerint élőhelyük a laza talajú őserdők és az iszapos, mocsaras vízpartok lehettek.

Fogazatuk sokkal inkább hasonlított a mai sertésére, és arra volt alkalmas, hogy az alacsony cserjék puha lombját feldarabolják.

Eohippus

  Az Eohippust az oligocén korban (25-40 millió évvel ezelőtt) felváltotta a Mesohippus, majd követte a Miohippus. Ezek nagyobb termetűek és hosszabb lábúak voltak elődjüknél, a fogazatuk csak kismértékben változott. Legjelentősebb változás, hogy tovább csökkent a lábujjak száma: minden lábukon már csak 3-3 ujj volt.

Mesohippus

A legfontosabb evolúciós változások a ló fejlődésében a miocén korban kezdődtek (10-25 millió éve), amikor a dús növényzetű őserdőket füves puszták váltották fel, a cserjés, bozótos növényzetet pedig a szárazabb és keményebb fűfélék. A környezet erőteljes megváltozását a lovaknak is követniük kellett. A fennmaradáshoz a következőkre volt szükségük: füvek legelésére alkalmas fogazat és hosszabb nyak, hogy elérjék vele a táplálékot. Mivel azonban a legelésző állat kiszolgáltatottabb a ragadozókkal szemben, szükségessé vált még néhány biztonsági funkció is: a szemük helyzete megváltozott, így látóterük növekedett, a lábaik még hosszabbak és – az ínszalagoknak köszönhetően – rugalmasabbak lettek, egyetlen ujjuk maradt csak, amely erősebb lett, és patában végződött. E tulajdonságokkal már egy kiváló érzékszervekkel rendelkező, és viszonylag gyors állatot képzelhetünk magunk elé, akinek vannak eszközei, hogy megvédje magát a rá leselkedő ragadozóktól.

  Ezt a lovat már Pliohippusnak hívjuk, és kb. hatmillió éve alakult ki. Belőle fejlődött ki egymillió évvel ezelőtt a mai ló, az Equus caballus. (Az ember pedig félmillió éve jelent csak meg.) Ez a faj magában hordozza az összes ma élő ló tulajdonságait.

Miohippus

  Az Equus eredeti hazája Amerika volt, majd eljutott Eurázsiába is, az akkor még létező földhídon át. Amerikában máig ismeretlen okból teljesen kipusztult, és csak a hódító spanyolokkal tért vissza oda. A később elvadult spanyol lovakból alakult ki az amerikai vadló, a musztáng. Más kutatók szerint eredetileg is Afrika és Eurázsia az őslovak hazája.

Przewalski ló

Tarpán

Az Equus caballus a földrajzi környezet különbözőségei miatt a Föld különböző pontjain másképp fejlődött tovább, így alakult ki az a három ismert alfaj, amelyekhez a mai lófajták mindegyike köthető. Az egyik ilyen őstípus az ázsiai vadló, mongol nyelven taki, vagy Przewalski ló, amely állatkertekben még ma is megtalálható. A másik alfaj a tarpán, amely finomabb, könnyebb alkatú, Kelet-Európában és az ukrán sztyeppéken élt. A harmadik a tömeges fajtájú, nehezebb testű lovaink őstípusa, aki Észak-Európa mocsaras területein élt.

Pliohippus

Közvetlenül a háziasítás előtt négy alfaj jött létre, köztük a pónilovak két alfaja: az első típus a mai exmoor pónihoz hasonló, Északnyugat-Európában volt honos, a zord, csapadékos időjárást jól bírta. A második: durvább alkatú póni, nagyobb volt a feje és nehezebb a teste, és a hideggel szemben ellenálló. Eurázsia északi részét lakta, a skót felföldi pónihoz volt hasonnló. A harmadik típus a mai ahal-tekinihez hasonló: hosszú, karcsú testű, egyenes farú, nyaka és füle is hosszú, Közép-Ázsiában élt. A negyedik a legkisebb és legkifinomultabb alkatú mindegyikük között. Jellegzetes vonása a magasan tűzött farok és a homorú profil. Nyugat-Ázsiából ered, és ezt tekintik a legpompásabb mai ló, az arab ló őstípusának. A káspi póni felel meg neki leginkább a mai lovak között.

Arab ló